cm banner

2009. szeptember 14., hétfő

 

Hétvége

Királylánykaszüret, álomtelek megtalálása újrafelfedezése, pólómeccs, borfesztivál, perfect!

Az úgy volt, hogy szüret után, amíg vártuk, hogy J hozzon egy pótkulcost, mert az eredetit Anyu sikeresen bezárta az autóba, felmentünk az Éberhardt-dédi-féle pincéhez, amihez a családi legendárium egyik legviccesebb sztorija* kapcsolódik. Két bozót volt az esélyes, hogy azok közül az egyikben van, hárman indultunk az egyik felé, Szilárd a másik felé, majd egyszercsak szól, hogy vigyázz, ugrik! Azt se tudtuk miről beszél, még épp volt időnk megfordulni, amikor láttuk, hogy a bozótból egy hat éves őzbak száguld kifelé (a hatévest a Sziszi állapította meg, én csak az őzbakig jutottam). Ez a drága jószág beköltözött az ajtó nélküli pincénkbe. Olyan oroszlán istálló szag lett tőle, hogy ihaj!
Szóval mikor először jártunk ott pár éve, hóban, karácsonykor, akkor valahogy ügyesen elkerülte a figyelmemet a 360fokos panoráma, ami most nem tudott elbújni. És előjött az "itt kéne lakni" érzés.. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a panorámán kívül semmi közmű nincs bevezetve :(

Kulcs meglett, be a présházhoz, kaja (életemben ilyen jó gulyást még nem ettem), szőlő behordás, az isten legnagyobb ajándéka a kukoricagombóc szüretelőláda, darálás, mustlehordás, préseléshez készülődés, mikor jön a telefon, hogy Fricibácsinak beesett egy vevője komoly 1,5 mázsára, ugyna menjünk már segíteni leszedni.

* Ebben a pincében tárolták a háború alatt a családi húskészletet, inkluzíve kolbászok, sonkák stb. Ugye a másik pincébe nem fért, mert az le lett falazva. Férfiak a fronton, öreganyánk meg álmodott, hogy lopják a húst. Nosza, magára kanyarította a lepedőt, és nekiindult a határnak, hogy megvédje a stratégiai készleteket. Aztán jöttszembe a csősz, aki az ijedtségtől persze lefosta a bokáját :P (Lásd még: Indula bakterház: ott a szellem a ganénál)

11:39 | bonnie

 
Bemutatkozás
Es gibt nicht viel auf dieser Welt, woran man sich halten kann. Manche sagen die Liebe, vielleicht ist da was dran. Und es bleibt ja immer noch Gott, wenn man sonst niemand hat. Andere glauben an gar nichts, das Leben hat sie hart gemacht.
blogring.hu